Azt mondják, hogy az őszinteség mindig a legcélravezetőbb megoldás, legalábbis így kellene legyen. Az emberek sokkal igazmondóbbnak tartják magukat, mint amilyenek valójában és a kutatások szerint a népesség 60 százaléka tízpercenként füllent egyet. A kegyes hazugságok ugyan lehetnek bocsánatos bűnök, azonban egyesek túlzásba viszik ezt a szokást és határozottan hazudósak. Lehet, hogy aki mindig őszinte, az több vitába is keveredik, mert igazmondása gyakran rosszul eshet környezetének. Vannak csillagjegyek, akiknek nem jelent gondot kisebb-nagyobb hazugságokkal operálni, míg mások számára még egy kegyes füllentés is elképzelhetetlen. Íme sorrendben az öt legőszintébb csillagjegy, aki - ha lehet - mindig igazat mond.

Nyilas

Kijelenthetjük, hogy ez a jegy a legőszintébb, mert egész életében kerüli a hazugságot. A környezetével mindig őszinte és nyílt, néha talán túlságosan is, így sarkos véleménye miatt gyakran keveredik konfliktusba.
Az igazmondást azonban visszafelé is elvárja, tehát egy Nyilassal szemben soha nincs helye még jóindulatú ferdítésnek sem. Ha valakit hazugságon kap, szinte lehetetlen a szemében visszaállítani a jó renomét.
Ugyan túlzott őszintesége olykor teher lehet a családja és barátai számára, de mindenképpen értékelendő, hogy ennyire tabu számára a hazudozás.

Kedves Nyilas olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-08-07)

Ma akkor jár a legjobban, ha nem takargatja érzelmeit, kedves Nyilas! Nyilatkoztassa csak ki nyugodt szívvel, mit is gondol, mit is érez egy-egy üggyel, vagy személlyel kapcsolatban! Ma kellõ lelki erõvel fog rendelkezni ugyanis ahhoz, hogy megvédhesse magát a komolyabb érzelmi sérülésektõl, sõt, annál erõsebbé válik e téren, minél inkább szabadjára engedi érzelmeit. Ami pedig a munkát illeti, a közös cselekvés sokat lendíthet a dolgokon.

Kos

A Kos arról híres, hogy hiába nem szeretne valaki hallani bizonyos dolgot, ő kíméletlenül az illető képébe vágja. Ha nem tetszik neki valami, ő nem fogja magát visszafogni, hanem mindig hangot ad a véleményének.
Valaki megbántotta vagy egyszerűen csak rosszul áll rajta a ruha? Ő nem fogja magában tartani a megjegyzését.
Eleme a Tűz, és az ebből adódó heves szenvedéllyel harcol az igazáért. Véleménye mindig tiszta és egyenes, a szívéből jön. És ahogy a tűz, néha a Kos szavai is pusztítóak tudnak lenni brutális őszintesége miatt.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-08-07)

A mai egy meglehetõsen viharos érzelmekkel teli nap lehet a Kos számára. Könnyen elõfordulhat, hogy bizonyos emberek megpróbálják a hatalmukba keríteni. Az sincs kizárva, hogy eme próbálkozásaikhoz másokat is megpróbálnak megnyerni majd szövetségesnek ön körül, azonban, minden erõfeszítésük ellenére, ma legyen teljesen immunis mások tanácsaira, megelõzve ezzel a befolyásolhatóságot, és senkinek se hagyja magát manipulálni! Álljon ki magáért és legyen erõs!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: