Vannak olyan párok, akikre elég csak ránézni, és máris tudjuk, az ég is egymásnak teremtette őket. Az alábbi csillagjegyek nagyon jól működnek együtt, harmóniában és megértésben élhetnek hosszú időn keresztül.

Kos-Mérleg

A Kos nagyon jó vezetői tulajdonságokkal rendelkezik, tudja, hogy mit akar, makacs, mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje a célját. A Mérleg tudja, hogyan kell átvenni az irányítást a legnehezebb helyzetekben, nem esik kétségbe akkor sem, amikor már a Kos legszívesebben feladná. Mindketten a hosszútávú kapcsolat hívei, viszont szeretnek időnként egy kis romantikát és kalandot csempészni az életükbe.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-03-31)

Ma kissé csalatkozhat ösztöneiben, ami arra késztetheti, hogy szinte kizárólag a racionális gondolkodására támaszkodjon. Helyesen cselekszik, ha így tesz, ennek ellenére érdemes a nagyobb döntéseit mégis elnapolnia máskorra, mert ma nyilvánvalóan nem kedveznek a feltételek azok meghozatalához sem.

Ikrek-Nyilas

A Ikrek szórakoztató, vidám, kedves személyiség, szinte bármiről beszélhet, mindig felvidítja a körülötte lévőket. Azonban, mivel nem bírja a korlátokat, nagyon nehezen alakít ki komoly kapcsolatot. Olyan partnerre van szüksége, aki nem akadályozza terveiben, sőt támogatja, és nem állít fel számára korlátokat.

Kedves Nyilas olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-03-31)

Ma elsõ megérzései kissé tévútra vezethetik, ezért, bármirõl is legyen szó, semmiképp se ítélkezzen, mielõtt össze nem gyûjtött minden részinformációt, s utána nem járt alaposan mindennek. Igyekezzen e közben is objektív maradni, mert most kissé megbízhatatlannak, s makacsnak bizonyulhatnak az emberek!

Szerdai Horoszkóp: Néha az út maga sokkal fontosabb, mint a... :D

A Nyilas pontosan egy ilyen személy, éppen ezért nagyon jól találnak az Ikrekkel. Ketten egy tökéletes párost alkotnak, mindig pezseg körülöttük az élet, állandóan tele vannak ötletekkel, felemelt fejjel haladnak előre.

Kedves Nyilas olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-03-31)

Ma elsõ megérzései kissé tévútra vezethetik, ezért, bármirõl is legyen szó, semmiképp se ítélkezzen, mielõtt össze nem gyûjtött minden részinformációt, s utána nem járt alaposan mindennek. Igyekezzen e közben is objektív maradni, mert most kissé megbízhatatlannak, s makacsnak bizonyulhatnak az emberek!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: