Asztrális szempontból a júniusi hónap olyan eseményekben lesz gazdag számunkra, amelyek nem csak arra ösztönöznek bennünket, hogy saját javunkra tegyünk, hanem a körülöttünk lévők érdekében is cselekedjünk. A hónap első része vidám és vonzó lesz ugyanakkor támogatja a kommunikációt, a szocializációt, az utazást, a tanulmányokat, a gyermekeinkkel és általában a fiatalokkal való kapcsolatainkat.

A hónap második fele, alkalmat biztosít önmagunk megfigyelésre, a fokozott érzelmekre, csendre, családi orientációra, az otthonra, az anyagi kényelemre, bizonyos mértékig elhomályosítva a társadalmi és szakmai szféra zajait. A munkahelyi párbeszédek árnyékoltak lesznek, és inkább a családtagokkal, rokonokkal, a szeretteinkkel és megbízható emberekkel folytatott párbeszédek kerülnek előtérbe, a reprezentatív témák pedig az otthon, a család, az örökség és az otthonok átalakításai lesznek!

De a régi, már ismert helyzetek is visszatérnek, hiszen szükség lesz ezek felülvizsgálására és fejlesztésére. Új dolgokra ebben a hónapban nem igen fog sor kerülni, mert előbb a már meglévőket kell megoldani, azaz az előző hónapok személyes és szakmai problémáit.

A nagyon aktív csillagjegyek ebben a hónapban az Ikrek, a Nyilas, a Rák és a Bak. A bolygók ezen jelekben történő elrendeződése, a mindennapi tevékenységeinket váratlan módon támogatják. Csak rajtunk múlik, hogy az asztrális energiákat felhasználjuk-e az életünk megfelelő alakítására. De lesznek olyan helyzetek, amikor a dolgok alakulásai már nem önmagunktól függenek és ezekben az esetekben az isteni gondviselés éreztetni fogja jelenlétét a tetteink következményeinek függvényében.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-07-09)

Meglehet, hogy ma valaki, tudatosan, vagy talán tudattalanul is, de megpróbál visszaélni jóindulatával, segítõkészségével. Amennyiben úgy érzi, nem lép át egy bizonyos határt, s tudja tolerálni, úgy segítsen neki, ha viszont már túlzásnak érzi a dolgot, úgy legyen határozott, s mondjon nemet! Ami pedig a legfontosabb: emiatt ne érezzen egy percig sem lelkiismeret-furdalást!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: