Bak

Egy kapcsolat nem csak élvezetekkel, hanem nem kevés áldozattal, és ami még fontosabb, felelõsséggel is jár, amit ön pontosan tud is, kedves Bak. Ezen utóbbiak most kissé leterhelhetik, amitõl nem igazán vidám, inkább zárkózott lehet a hangulata, vagy akár kedvese, kiszemeltje elutasító hozzáállása érintheti érzékenyen, amit szintén nem biztos, hogy jól visel. Ne vonuljon el, s ne hagyja annyiban a dolgokat, hanem álljon bele a problémába, s kedvesével közösen keressék a megoldást, mert ön nélkül most nem fog boldogulni ezzel a helyzettel.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2022-09-29)

Az elméje úgy mûködik ezen a napon, mint egy finom szita. Képes lesz kiszûrni a legapróbb részleteket is, akár munka, akár magánélete terén. Mivel semmi sem kerüli el a figyelmét, ezért könnyedén magára haragíthat más embereket. Ha olyan helyzetbe cseppen, melynek konfliktus lehet a vége, próbáljon meg belõle kihátrálni és az önnel szemben álló felet meggyõzni arról, hogy az õ saját érdekében tette ön mind azt, amit tett és azért, hogy motiválja, segítse õt. Ne felejtse el egy pillanatra sem azt, hogy csapatban az erõ, még akkor is, ha ön a nyomravezetõ, vagy épp a megoldás kiötlõje.

Bika

A mai nap arról szólhat, hogy megpróbálja folyamatosan kikompenzálni, nem kevés kompromisszumot kötve, a harmónia megbillenését önmaga és kevese között. Ehhez sok türelemre lesz szüksége, s lehet, hogy érzelmileg is kissé érzékennyé válhat. Ha jelenleg egyedülálló, akkor ma ahhoz, hogy felhívja magára kiszemeltje figyelmét, mindent latba kell vetnie, arról nem is szólva, hogy most egy esetleges vetélytárs is ezen munkálkodhat a háttérben. Legyen kicsit rámenõsebb, kedves Bika!

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2022-09-29)

A mai nap kifejezetten érzelem gazdagon alakulhat, kedves Bika. Könnyen lehet, hogy valakivel, aki nem rég lépett be életében, egy komolyabb szintre emelkedik kapcsolatuk, s ez meglehetõs izgalmakkal és vágyakozással töltheti el most, amit, ha szorongó szívvel is, de kifejezetten élvez. Akármennyire is a mennyekbe érzi most magát, azért igyekezzen megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól, hogy, legalább látszólag reális maradjon, amúgy pedig élvezze, hogy pezseg ön körül az élet!

Halak

A mai egy igazán kedvezõ napnak ígérkezik az érzelmei átadása terén, így, amit most ad, annak a sokszorosát kaphatja vissza. Most már csak azt kell eldöntenie, mire is vágyik, mit kíván, majd kezdjen bele, s meglátja, minden megy majd magától, mint a karikacsapás. Egy ilyen kis adok-kapok, könnyed, szerelmes játszadozás, amellett, hogy igen élvezetes, még rendkívül jól is hat egy kapcsolatra, legyen az már kiforrott, vagy éppen friss, így ne hagyja ki ezt az alkalmat!

Kedves Halak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2022-09-29)

Az új kihívások kezelésére jól hasznosíthatja kiváló verbális képességeit, kedves Halak. Mindaddig, amíg hû marad saját magához, nem lesznek problémái semmilyen váratlanul adódó szituációban sem. Fogjon olyan tevékenységekbe, melyek kihangsúlyozzák erõsségeit s elrejtik gyengeségeit, így mindenki csak gyõztesen kerülhet ki a feladatok halmaza mögül.

Ikrek

A mai napon meglehetõs kettõsség jellemezheti szerelmi életét. Vagy az a helyzet állhat fenn, hogy míg ön szorosabbra szeretné fûzni a szálakat, addig azok egyre csak lazulnak, vagy pont fordítva, míg ön kicsit engedne a szorításon, addig partnere mindinkább kötni szeretné önt. Az efféle cicázásnak feszültség lehet a vége, ami csak ronthat kettejük viszonyán. Stabilizálja magában, mit akar és illõen, de határozottan jutassa kifejezésre, hogy az ön számára milyen irányba lenne kívánatos haladni kapcsolatuknak.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2022-09-29)

A mai napot energikusan és vidáman kezdheti, azonban a nap során számos olyan próbálkozással találkozhat, amikor valaki le akarja lankasztani kedvét, annak ellenére, hogy ön meg általában éppen ellenkezõleg szokott cselekedni, azaz igyekszik szebbé varázsolni mások napját! Maradjon is ilyen, kedves Ikrek, és ne hagyja, hogy kikezdjék jó kedvét! Akinek meg nem tetszik, hogy fütyörészve, dalolászva sasszézik a folyosón, hát ne nézzen oda!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: