Kos


Ne féljen kipróbálni új, izgalmas dolgokat, legyen szó akár a ruhatára felfrissítéséről, vagy valamilyen új szabadidős tevékenységről. Legyen időnként spontán is, mert csak így tud kitűnni a tömegből.
Szerencsés napja lesz. Ne a múlttal foglalkozzon, hanem a jövőről beszéljen a partnerével. Például tervezzék meg közösen a soron következő nyaralásukat.
Ha túl sokat dolgozott az elmúlt napokban, akkor itt az ideje, hogy kivegyen egy szabadnapot és feltöltődjön kicsit.
A szellemi-és a testi erőnlét szorosan összefügg egymással. Pihenjen eleget és a gyakorlatok is jobban fognak menni.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-24)

Ma elméje próbál logikusan magyarázni valamit és sugalmazni a zökkenõ-mentesebb utat, ugyanakkor szíve ezzel szemben teljesen másképpen látja a dolgokat. Érdemes most az utóbbira hallgatnia, kedves Kos, még, ha ez esetben nagyobb is a sérülés veszélye, mert késõbb örökké bánhatja majd, hogy nem szíve szerint cselekedett. Néha bizony vannak olyan dolgok az életben, melyeket képtelen ép ésszel kontrollálni az ember, s kénytelen kockáztatni és minden észérv ellenére is, szívére hallgatni, mert vagy így, vagy úgy, de a végére pontosan érzi, hogy ez az egyetlen helyes út, s nem is volt soha más választás.

Bika


Legyen bátor, mert a csillagok állása rendkívül kedvező önnek. Ennek ellenére ne feledkezzen meg a kellő óvatosságról sem, és ne hozzon olyan elhamarkodott döntéseket, amiket később még megbánhat.
Ne legyen alázatos; nem kell tolerálnia a partnere viselkedését, ha nem tetszik önnek, amit csinál. Mondja meg neki, hogy mi zavarja.
Ne féljen az ismeretlentől. Rá fog jönni, hogy a kalandos tevékenységek a legizgalmasabbak.
Fennáll a veszélye, hogy ön figyelmetlenség miatt kisebb sérüléseket szenvedhet. Legyen óvatos.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-24)

Attól függetlenül, hogy ma nem igazán érzi jól magát, ne hagyja, hogy ez a rosszkedv, vagy akárcsak nyomott hangulat, tönkre tegye az egész napját, kedves Bika! Természetes, hogy elkeserítik az embert a világban sajnos nap, mint nap végbemenõ rossz dolgok, de ugyanakkor, ha mindig csak ilyesmivel törõdik az ember, s hagyja le is törni magát miattuk, attól az bizony még nem segít a helyzeten, sõt, csak tovább terjeszti a környezetében élõkre is a lehangoltságot. A drámai helyzetekre tehát inkább tettekkel és jó hangulatból fakadó lelkesedéssel próbáljon meg reagálni, legalább is amennyire lehetséges, hisz most ezzel tehet a legtöbbet magáért és másokért.

Ikrek


Elmereng majd a múltján és rájön, hogy mennyire más a jelenlegi élet, mint a megelőző múltbéli időszak. Ne legyen túlzottan nosztalgikus, hiszen a múltat már úgysem élheti át újra. Éljen a jelennek, hiszen azt a saját tetszése szerint formálhatja.
Szeretne pihenni a kicsit, de a vakáció most nem a legjobb ötlet, és nem is lehet egyelőre szó róla, mivel a munkájára kell összpontosítania.
Ne feledkezzen meg a barátairól, szánjon némi időt rájuk is. Ha másra nincs is ideje, egy közös kávézást azért csak össze tud hozni.
Minden korban fontos a bőrápolás. Elég alvással és megfelelő hidratációval ön mindig remekül fog kinézni.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-24)

A mai nap folyamán, rendkívül jó meglátásainak köszönhetõen, könnyen lehet, hogy ön lesz a megmentõje a környezetében élõknek, kedves Ikrek! Ne piruljon, ha ezért dicsérik és felnéznek önre, hiszen megérdemli, ugyanis, attól még, hogy önnek ez természetes, másoknak még lehet igenis becses és nagy cselekedet, amit ma tett. Élvezze kicsit a sikert. Este ennek megfelelõen kényeztesse magát valami finomsággal és egy kikapcsoló, vagy romantikus programmal, hogy kellõképpen kiürítse elméjét, alkalmassá téve ezzel a friss gondolatok befogadására.

Rák


Ne féljen kísérletezni kicsit a színekkel, ha a ruha vásárlásra kerül sor. Vegyen magának olyasmit, amitől sokkal jobbá válik a hangulata. Ha van hozzá kedve, akkor fesse ki a szobáját is egy izgalmas új színnel. Mutassa meg a személyisége rejtett oldalát is másoknak, és biztos lehet benne, hogy a környezetében lévők sokkal jobban fognak vonzódni önhöz az egyediségének köszönhetően.
Használja ki a csillagok kedvező állásának a támogatását a komolyabb projekteknél. Itt az ideje, hogy előhozakodjon az új ötletével.
Ne ücsörögjön a TV előtt csatornákat váltva. Inkább nézze meg a kedvenc mozifilmjét.
Foglalkozzon magával többet, de azért másokra is gondoljon.

Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-24)

A mai egy nagyon szerencsés nap lehet, már legalább is a pénzügyek, a karrier és a szerelem tekintetében, ugyanis az egészsége kicsit megrendülhet, s akár kellemetlen tünetekkel jelentkezõ, apróbb elváltozásokat is tapasztalhat magán, melyeket adott esetben érdemes lenne szakembernek is megmutatnia, biztos, ami biztos! Amúgy viszont élvezze ezt a mesés napot, mert ma valami olyasmi is sikerülhet, ami eddig még soha, s így az igazi csodák napja lehet a mai!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: